A fizetős mentőszolgálatnál a beteg az első

júl 17, 2024 | Betegszállítás

A hirtelen bekövetkező baleset vagy rosszullét azt jelenti, hogy egészségügyi segítségre van szükség, méghozzá megbízhatóra. A megbízhatóság a jelenlegi magyar egészségügy egyik óriási kihívása. Szerencsére vannak még egyéb alternatívák is, ilyen például a jóval kiszámíthatóbb szolgáltatást kínáló fizetős mentőszolgálat.

A mentő érkezése ne legyen kérdőjeles

A fizetős mentőszolgálat térítés fejében tudja ugyanazt kínálni a betegeknek, mint amit az állami finanszírozású egészségügyi intézmények. A betegszállítás árát nem fogja kidobni az ablakon, ha bizalmat szavaz a magán mentőszolgálatnak.

A társadalom biztosítást fizető emberek sokszor úgy érzik, hogy a pénzükért nem kapják meg azt a színvonalat, amit egyébként elvárnának és megérdemelnének. A mentőre akár órákat is várni kell, az egészségügy túlterheltsége miatt az eseteket sürgősség szerint rangsorolják, emiatt pedig a kevésbé súlyos állapotban lévő betegek hátrébb szorulnak a sorban.

A betegek szállítása nem mindig történik meg a megbeszélt időpontokhoz igazodva, arról nem is beszélve, hogy a mentőautók állapota és felszereltsége is arról árulkodik, hogy óriási hiányosságokkal kell megküzdeniük az egészségügyi alkalmazottaknak.

A beteg az első

Milyen, további előnyökkel tud vonzóbb lenni a magán betegszállítás, az állami egészségügyhöz képest?

  1. A fizetős mentőszolgálat sokkal rugalmasabb fizetési lehetőségeket kínál, mert igyekszik az ügyfelek igényeit minél jobban kiszolgálni.
  2. A mentőautót a felvételi ponthoz rugalmasan tudja hívni a beteg, akár repülőtérről is eljuthat a kiválasztott magán vagy állami intézménybe.
  3. A mentőautók és a személyzet elérhető éjjel és nappal, hétköznap és hétvégén, ünnepnapokon, méghozzá késlekedés és változtatások nélkül.
  4. A magánmentők nincsenek túlterhelve, kipihentebb, fókuszáltabb munkatársak és gyorsabban tudnak reagálni az ügyfelek igényeire.

Ne bízza a véletlenre az egészségét és ne késse le az időpontjait sem egy kiszámíthatatlan szolgáltatás miatt! Bármikor segítünk Önnek, amikor csak szüksége van ránk, a jól felszerelt magánmentőnkre és professzionális munkatársaink közreműködésére!

Szeretné igénybe venni szolgáltatásunkat? Tekintse meg a betegszállításra vonatkozó árainkat, vagy kérjen egyedi árajánlatot elérhetőségeinken!

Kapcsolódó cikkek

Magánmentő: diszkréció és kényelem egyben

Magánmentő: diszkréció és kényelem egyben

Az egészség az egyik legfontosabb tényező az életben. Ha az embernek nincs betegsége, akkor munkaképes, és szinte bármilyen egyéb feladatot el tud látni, és nem igazán szorul rá mások segítségére. Éppen ezért tud kellemetlen lenni, ha valamilyen egészségügyi probléma...

Hogyan készüljön fel a betegszállításra?

Hogyan készüljön fel a betegszállításra?

Az ember egészsége mindennél fontosabb, éppen ezért, ha valamilyen probléma merül fel ezen a területen, mindenképp foglalkozni kell az adott betegséggel. Az orvostudomány roppant fejlett, szerencsére nagyon sokféle gyógymód létezik, így a pácienseknek a különböző...